A Skoda fejleszti a VW Passat következő generációját „B9” típusszámmal. Az új VW Passat ismét valamivel nagyobb és még praktikusabb lesz, mint a korábbi B8-as kivitel. Sikerült elcsípni az első VW Passat B9 prototípusokat egy tesztvezetésen.
A Volkswagen most először adja át a VW modell fejlesztési szakértelmét a Skoda leányvállalatának. Ezért nemcsak a következő Skoda Superb fejlesztéséért felelnek a cseh szakemberek, hanem a jövőre, 2023-ban piacra kerülő VW Passatért is. A Skoda mérnökök része azonban csak a műszaki paraméterekre korlátozódik, VW-s berkeken belülről hallani, hogy az utolsó belsőégésű Passatból mindent kipréseltek. Ha már a műszaki dolgokról van szó, a futómű költségei terén az ember még a Mercedes S-osztállyal való összehasonlítástól sem riad vissza. A VW-s kollégák azt mondják: Ha nem kombi lenne, az új Passatot Phaetonnak is lehetne nevezni.
A Superb és a Passat is erre a módosított platformra épül, és érdekességképpen a VW Passat B9 szintén a szlovák, pozsonyi gyártósoráról gördül le a Superb mellett.
Új Passat csak kombiként
Az új tervezés azt mutatja, hogy az új Passat tengelytávja és szélessége is növekedni fog. Módosított homlokrészt kap, keskeny fényszóróegységekkel és krómozott ráccsal. Vizuálisan a különbségeknek egyértelműnek lesznek az elődhöz képest, tehát nem csak egy facelift modellről van szó. De az is evidens, hogy a Passat vásárlóit nem fogják elárasztani a divatos sallangok, az egyszerűség lesz a fókuszban. A hátsó lámpák keskenyebbek, összeérő fénycsíkkal (extra). A belső kialakításnál is a funkcionalitásra összpontosítottak a tervezők.
A wolfsburgi székhelyű cég azonban a VW-termékek feldolgozási minőségével és működésével kapcsolatos legutóbbi kritikákat is a szívére vette: „Óriási lépések kellenek az anyagok és a megjelenés terén”, kommunikálta a VW.
A hajtási oldalon az első- és összkerékhajtást, valamint dízel- és benzinmotorokat tesz lehetővé, amelyeket MILD vagy plug-in hibridként terveznek. Ezen felül sokak örömére ismét lesz „Alltrack” verzió is. (a MILD hibridről itt írtunk)
Ami azonban már nem létezik, az a Passat szedán. Ez a karosszériaforma az utóbbi időben alig talált vevőt, a vásárlók mintegy 90 százaléka a kombi modellt választja.
VW Passat Németországból
Nálunk az ABN-nél általában csak a GTE kivitelből rendeltek pár szedánt, mint ez a kedves megrendelőnk a képen látható keveset futott Passatot. Ha Ön is autóvásárláson gondolkodik, nézze meg az autókereső menünket és szolgáltatásainkat.
Csak elektromos limuzinok
A limuzinok után sóvárgóknak ezután a teljesen elektromos ID.7 szedánt kell választanijuk. Ez a villanyautó egyébként, belső nevén „Aero B”, néven hagyja el a németországi Emden-i üzem összeszerelő sorát, és így közvetlenül örökli a Passat helyét. A VW Kínában is gyártja majd az ID.7-et, sőt kombiként is kínálja.
A VW Passat új generációjával újabb változás is történt: Kínában a modell először az MQB-re épül, mint minden más országban, nem pedig az elavult, ötödik generációs PQ46 Passat platformon.
Mi az ABN-nél a megszokott minőségben állunk megrendelőink rendelkezésére, legyen akár új vagy prémium használt autó Németországból. Keresse kollégáinkat, örömmel segítenek a rendelésben.
Iratkozzon fel Instagram és Youtube oldalunkra.
Kral András – ABN Würzburg