Ha külföldről szeretne autót importálni, akkor rengeteg olyan van, amire nem is gondol az ember, illetve nem is tűnik logikusnak. Erre egy jó példa a „kereskedő nyilatkozat”.
Ugyanakkor a magyar hatóságokat az import autó honosítás alkalmával nem fogja érdekelni, hogy mit gondol az ember, ezért érdemes előre felkészülni.
Az „előre” az nem az autó honosítása előtti időt jelent, hanem még a külföldi autóbehozatal előtti előkészületet.
Ebben az írásunkban nem csak egy letöltethető tökéletes kereskedő nyilatkozat az Ön ajándéka, hanem leírjuk, hogy mi a kereskedő nyilatkozat célja, illetve, hogy miért „tökéletesített”.
A napokban egy kedves ügyfél intézte saját magának az import okmányokat, amikor jeleztük neki, hogy ne feledkezzen meg a kereskedő nyilatkozat beszerzéséről sem.
Erre ö lezseren azt válaszolta (anélkül, hogy érette, volna, hogy miről van szó) hogy neki olyan nem kell, mert ö nem autókereskedő.
Aztán némi e-mailezés és telefonálás után velünk, eljött neki a heuréka pillanat. Ez ihlette ezt az írásunkat, hogy ne csak neki, hanem más olvasóinknak is segíthessünk.
Magyar gyakorlat
Ha egy magyar autókereskedőtől vásárol autót és nem bizományos értékesítésről van szó, akkor a gépkocsi forgalmijában a keresődő a tulajdonos.
Egész pontosan az autókereskedőt bejegyzik a forgalmi hátuljában, és a törzskönyv passziválva lesz az okmányirodánál. Nekik erre külön átíratási díjat nem kell fizetni.
Röviden, attól veszi az autót, aki be van jegyezve a forgalmi engedélybe.
Ebben az esetben egy kereskedői nyilatkozat teljesen felesleges, mert a magyar hatóságok átíratásnál látják a tulajdonosi láncot.
Német gyakorlat
Németországban viszonyt más a gyakorlat az autókereskedőknél, ez az egyik példa az Uniós aszinkronra.
Ha németországi autóbehozatal gondolatát fontolgatja, akkor az esetek 90%-ában autókereskedőtől vagy autószalontól fog autót vásárolni.
Ezek az autók minden esetben ki lesznek vonva a forgalomból, aminek biztos jele, hogy rendszám nélkül várják leendő tulajdonosukat.
Ha miután górcső alá vette az autót, és az autó okmányaira is vet egy pillantást, hamar világos lesz, hogy a forgalmiban nem az autókereskedő a tulajdonos. A forgalmi engedélyben és törzskönyvben az előző tulajdonos adatai állnak, akár cég vagy magánszemély volt.
Tipp:
Arról, hogy milyen okmányok tartoznak egy német autóhoz itt írtunk.
Folytatva a gondolatmenetet, Németországban az autókereskedőknek nem kell átirtaniuk az autókat a nevükre, teljesen hivatalos, hogy az előző tulajdonos adatai állnak a gépkocsi dokumentumaiban.
Sőt a törzskönyv sem lesz passzíválva, csak abban az esetben, ha készletfinanszírozást vesz igénybe az általa kínált gépkocsik anyagi fedezéséhez.
Ebből következik, hogy a gépkocsi okmányaiból nem derül ki az autókereskedő identitása, ami a magyar hatóságoknak aggodalomra ad okot, ezt hivatott megoldani a kereskedői nyilatkozat.
Nézzük, meg hogy, miként.
Mi valójában a kereskedő nyilatkozat?
Ahogy világosan láthatjuk a kereskedői nyilatkozat nem a magyar autókereskedőknek szükséges, amikor autót importálnak, hanem minden külföldi autóbehozatal kapcsán.
Ha magánimport keretein belül szeretne autót venni például Németországból, akkor Önnek is gondoskodnia kell egy, az eladó által aláírt kereskedői nyilatkozat meglétéről.
Ebben a kereskedői nyilatkozatban kijelenti a német autókereskedő, hogy a szóban forgó gépkocsi a tulajdonában van, és további adatközlésre nem hajlandó.
Mi ezzel a gond?
Az egyik gond ezzel, hogy senki sem szereti, ha alá szeretnének vele íratni valamit, ami 5 nyelven van, ráadásul olyanon nem ért.
A másik gond, hogy ezeket a dokumentumokat google fordítóval fordították és publikálták az interneten olyanok, akik maguk sem beszélnek németül.
Ennek eredményeképpen generáltak egy hibás szöveget, amelyet igyekeznek egy német anyanyelvűvel aláirtani. Ha belehonolunk, Ön mit tenne, ha egy afgán egy tört magyarsággal írt dokumentumot szeretne Önnel aláíratni, aminek ráadásul az ön szemében semmi szüksége?
Általában ezeket a kereskedői nyilatkozatokat nem szokták aláírni a kereskedők, autószalonok, ami teljesen érhető a részükről.
Kereskedői nyilatkozat okosan
A mi megítélésünk szerint lehet ezen finomítani, méghozzá úgy, hogy nem 5 nyelvű integrált kereskedői nyilatkozat aláírására kéri az autókereskedőt, hanem egy nyelven, ami az övé.
Még egy lépéssel tovább haladva mi lenne akkor, ha ez az 1 nyelv, nem hibásan lenne fordítva, hanem anyanyelvű minőségű dokumentum lenne?
És mi lenne akkor, ha nem csak szárazon azt tartalmazná, hogy „nem nyilatkozik”, hanem ha az is benne lenne, hogy miért nem nyilatkozik?
Például így
„Ezúton nyilatkozunk, hogy cégünk jármű-kereskedelemmel foglalkozik és a fent megnevezett alvázszámú gépjármű a mi tulajdonunkban van. További adatközlésre cégtitok és diszkréció miatt nem vagyunk hajlandóak, és a birtokunkban lévő adásvételit és számlát harmadik személynek nem adjuk ki.”
Mi van, ha nincs kereskedői nyilatkozat?
Összességében a kereskedő nyilatkozat nem kötelező dokumentum a honosításhoz. Ha azonban eltér a számla kiállítója és a forgalmiban lévő cég vagy személy, akkor a honosítási eljárás alkalmával az ügyintéző további dokumentumokat kérhet.
Ennek a célja, hogy a hivatal szemében világos legyen a tulajdonosi lánc. Ilyenkor például bekérhet olyan adásvételit vagy számlát, amit a német autókereskedő kapott az autóról.
Úgy gondolom, hogy ezek megszerzés lényegesen nehezebb, mint egy tisztességes kereskedő nyilatkozat aláíratása. Többek köz ezért nem tanácsoljuk a fent ecsetelt gyenge minőségű kereskedő nyilatkozattal való próbálkozást.
Mikor nem kell kereskedői nyilatkozat?
Az egyik ilyen triviális eset, amikor közvetlenül a magán tulajdonostól vesszük az autót. Ennek megfelelően az Ö neve áll a forgalmiban és csakúgy az adásvételiben is amit írunk vele.
A másik ilyen eset, amikor az autószalon saját bemutató autója volt, (Vorführwagen) vagy un. napi forgalomba helyezéssel volt a nevén. (Tageszulassung)
A harmadik eset amikor igaz cégtől vesszük az autót, de nem autókereskedő, például egy német kereskedelmi Kft. (GmbH.) céges autóját vesszük meg. Ebben az esetben ők állnak a forgalmiban tulajdonosként és a számlakibocsájtók is ők lesznek, ezért plusz kereskedői nyilatkozatra nincs szükség.
Tipp:
Ha szeretné megtudni, hogy miként néz ki egy német gépkocsi számlája arról itt írtunk, megtekinthető dokumentumokkal.
Bizonytalan, hogy milyen dokumentumok szükségesek import autó forgalomba helyezésnél és milyen lépések vannak 2022-ben? Itt leírtuk részletesen.
Van már kétnyelvű adásvételi szerződése? Ha nincs, itt letöltheti!
Letölthető német kereskedő nyilatkozat
Itt lejjebb letöltheti az általunk említett hibás, és az ABN által lektorált kereskedői nyilatkozatokat. Mindenféleképpen el kell kerülni, hogy más által írt hibás szöveg miatt kerüljön Ön mint autóvásárló Németországban kellemetlen helyzetben.
- Hibás 5 nyelvű – Kereskedői nyilatkozat (MS WORD)
- Helyes német – magyar – Kereskedői nyilatkozat (MS WORD)
- Helyes német – magyar – Kereskedői nyilatkozat (Adobe PDF)
Ha bizonytalan
Ha kérdései vannak külföldi autó magyarországi forgalomba helyezésével kapcsolatban ezen a linken érheti el a kormányablakot az alábbi ügyekben:
Gépjármű-ügyintézés:
- Járművek forgalomba helyezése
- Jármű üzembentartói és tulajdonjogának változásával kapcsolatos ügyintézés
- A közúti közlekedési nyilvántartás adattartalmát képező adatokban bekövetkezett változások bejegyzésére irányuló ügyintézés
- A „P” és „Z” betűjelű ideiglenes rendszámtáblákkal kapcsolatos ügyintézés
- „E” és „M” betűjelű rendszámok kiadása
- Környezetkímélő gépkocsira zöld alapszínű különleges rendszámtábla kiadása
- Egyéni, egyedi rendszámok kiadása
- Származás ellenőrzés iránti kérelmek átvétele
Autóbehozatal Németországból ügyintézéssel
Itt a weboldalunk BLOG részében nem csak a kereskedői nyilatkozatot, de minden más információt is ingyenesen elér az autóbehozatal kapcsán.
Ha mégis szeretné szakemberekre bízni az autóbehozatal teljes ügyintézését, akkor az ABN német irodája a tökéletes megoldás.
Nálunk megrendelheti a kiszemelt gépkocsi leinformálását, állapotfelmerését, német okmányügyintézését, sőt a szállítás és forgalomba helyezést is.
Szolgáltatásunk a megszokott ABN minőségben már 20.000€-os gépkocsi értéktől is igénybe vehető. Referenciáinkat itt tekintheti meg.
Keresse kollégáinkat most!
Kral András – ABN Würzburg